Falusi CSOK

Falun élni jó! A falusi életmód számtalan előnnyel jár a városi léthez képest. Tiszta levegő, madárcsicsergés, nyugodt környezet, nagyobb élettér, saját kert, közvetlenebb emberi kapcsolatok és még sorolhatnánk. Az emberek ezt egyre inkább kezdik felismerni, megfordulni látszik a trend, nagyvárosok helyett a kisebb településekre költöznének a fiatal párok, családok. A kormány ehhez nyújt segítséget a Magyar Falu Program otthonteremtést támogató pillérével, a falusi CSOK-kal.

A falusi CSOK 2019. július elseje óta igényelhető, immáron 2631 olyan magyarországi kistelepülésen, ahol az elmúlt évtizedekben az átlagosnál nagyobb mértékben csökkent a lakosság száma. A falusi CSOK egész Európában egyedülálló és példaértékű támogatási rendszer, melynek köszönhetően egyre több család számára válik elérhetővé a saját otthon álma, melyet vidéki környezetben, akár szülőfalujában valósíthat meg.

A falusi CSOK indulása óta több mint 40 ezer kistelepülésen élő család letelepedését segítette elő, a vissza nem térítendő támogatást több mint 220 milliárd forint értékben igényelték.

A falusi CSOK különlegessége, hogy használt lakás vagy ház, tanya vagy birtokközpont vásárlására és ezek egyidejű korszerűsítésére és bővítésére igényelhető. Ezentúl felvehető meglévő lakás korszerűsítésére és bővítésére is. A támogatás legmagasabb összege akár 10 millió forint is lehet. A vissza nem térítendő támogatás mellé további kamattámogatott hitel is igényelhető, mind vásárlásra, mind korszerűsítésre.

Gyermekek száma

Falusi CSOK maximális összege

vásárlás és korszerűsítés/bővítés

egy gyermek

600 000 forint

kettő gyermek

2 600 000 forint

három vagy több gyermek

10 000 000 forint

 

Gyermekek száma

Falusi CSOK maximális összege

meglévő lakás korszerűsítése/bővítése

egy gyermek

300 000 forint

kettő gyermek

1 300 000 forint

három vagy több gyermek

5 000 000 forint

A falusi CSOK bevezetése rövid időn belül is hatással volt a kistelepülések népességmegtartó erejére, hiszen nagyságrendileg 1200 olyan kistelepülésen indult újra a népesség növekedése, ahol korábban lélekszámcsökkenés volt tapasztalható.

2020. január 1-től a támogatás kiegészült továbbá az adó-visszatérítési támogatással, amely igényelhető „falusi CSOK”-kal együtt és azon kívül, önálló kérelemmel, akár nyugdíjjogosultsággal is. A támogatás a korszerűsítési munkák költségeinek áfatartalmára vonatkozik legfeljebb 5 millió forint értékben. A 2021 januárjától igényelhető otthon-felújítási támogatás szintén igényelhető a falusi CSOK mellé, amennyiben a felújítási és korszerűsítési tevékenységek megoszthatóak. Vagyis lehetőség van arra, hogy az egyik támogatásból például nyílászárócserét hajtsanak végre, másik támogatásból pedig tetőcserét. A falusi CSOK igénybevételére vonatkozó kérelmek 2024. december 31-ig nyújthatók be.

2024. január 1-jétől az igényelhető keretösszeg mértéke  50 százalékkal emelkedik: egy gyermek esetén már 1 millió forint jár, két gyermek esetén 4 millió forint, három gyerek esetén pedig 15 millió forintot kapnak a támogatásra jogosultak.

További információk: 

Instagram