Gyopáros Alpár aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, hozzátette, hogy a program indulása óta országszerte 2600 ilyen pályázatot támogattak. A program indulásakor a legtöbben traktorok beszerzésére pályáztak, a következő években pedig különböző kézi eszközökkel, egyebek mellett damilos fűkaszával vagy adapterekkel egészítették ki a traktorokat - ismertette.
A kormánybiztos kiemelte, hogy a kommunális eszközök beszerzése folyamatosan a legnépszerűbb pályázati felhívás, évről évre legalább háromszoros rá a túljelentkezés. Rábapordány 15 millió forint támogatást kapott traktor és különböző adapterek, illetve kisebb kézi eszközök beszerzésére, amik segítségével rendben tudják tartani a falut - mondta. Gyopáros Alpár kifejtette: a falvaknak nagy előnye, ha élő közöségek lakják, akik azon túl, hogy közösséget építenek, szépítik is a települést. A Magyar falu program ezeket a megmozdulásokat is tudja támogatni, egyebek mellett a Falusi civil alapon keresztül.
Rábapordányban szombaton közösségi összefogással teszik rendbe az Uniós Parkot, ahová virágokat ültetnek, lefestik a zászlótartó rudakat, napelemes világítást telepítenek, padokat és hulladéktárolót helyeznek ki, valamint árkokat tisztítanak. Minderre a Zöld Oázis pályázatban nyert a település egymillió forintot, amit az önkormányzat 300 ezer forint önrésszel egészített ki - mondta Visy László polgármester.