Gyopáros Alpár hangsúlyozta, hogy a Magyar falu program egy "kifejezetten alulról építkező" kezdeményezés, ezért abban nagyon fontos a polgármesterek és munkatársaik segítsége, részvétele. Kifejtette, a községekben élők a településvezetőkön keresztül fogalmazzák meg igényeiket, és a kormány e javaslatok alapján rakja össze a programot. A kormánybiztos úgy fogalmazott: a program végrehajtásában mindig érezte azon képviselők a segítségét, akik úgynevezett aprófalvas választókerületet képviselnek. Hozzátette, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található a legtöbb kistelepülés az országban, így a program legnagyobb kedvezményezettjének tekinthető.
Gyopáros Alpár arra biztatta a magyar falvak polgármestereit, hogy éljenek a program adta lehetőségekkel. Közölte, a kormány tavasszal újra kiírja a falusi utcák és járdák felújítását célzó projektet.
Demeter Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében többek között arról beszélt, Nagybarca jól használta ki a Magyar falu program lehetőségeit. Kiemelte, a program legfontosabb célja a vidék megerősítése és az, hogy az ottani települések élhetőbbek legyenek.
Tóth-Péter Zoltán, a Bán-völgyi település független polgármestere közölte, a Petőfi Sándor utca egy részének felújítására azért volt szükség, mert az elmúlt időszakban elmosta a víz. Az útszakasz mintegy száz méter hosszan, több mint 7,3 millió forintból újult meg.