Hírek / érdekességek

2,5 milliárd forinttal támogatta a kormány a polgárőr egyesületek a Magyar Falu Programban

Az elmúlt négy évben csaknem 800 pályázatot nyertek polgárőr egyesületek a Magyar falu program Falusi civil alapja keretében – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Győr-Moson-Sopron vármegyei Téten, ahol átadták a Téti Polgárőr Egyesület garázsát.

 

Gyopáros Alpár, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, hozzátette, hogy 2020 óta mintegy 2,5 milliárd forint értékben támogatták a polgárőr egyesületeket. A Falusi civil alapban a jövőben is kiemelt figyelemre számíthatnak a polgárőr egyesületek a támogatások elbírálásánál – szögezte le.

Szeptemberben a polgárőr egyesületek megmutatták, hogy milyen nagy szükség van rájuk. Szeptember elején az Észak-Vas vármegyei erdőtűznél több mint száz önkéntes tűzoltó és polgárőr egyesület segített, majd polgárőr egyesületek sokasága vonult fel a Duna mentén segíteni az árvíz elleni védekezésben – mondta.

Gyopáros Alpár kitért arra is, hogy a Téti Polgárőr Egyesület eddig csaknem 9 millió forint támogatást nyert a Magyar falu program három pályázatán.

Az ünnepségen elhangzott, hogy az egyesület eszközbeszerzésre 2 millió, gépjárművásárlásra mintegy 5 millió forint, a mobilgarázs beszerzésére pedig szintén 2 millió forint támogatást nyert a Magyar falu program pályázatán.

Instagram